Nem vagyok valami bőbeszédű mostanában :) De nem is igazán alkotok. Vagyis alkotnék én, de idő.....
Ma végre hozzájutottam a tárgyfelvételhez és ezáltal az órarendemhez, és kapásból ki is akadtam: annyira sok óra üti egymást, mert egyszerre van szinte minden előadás, hogy nem tudok annyit felvenni és ezzel még gyorsabban haladni, mint amennyit szerettem volna. Így viszont bármennyire is szeretnék jövő nyáron diplomázni.... Ráadásul több kurzus nem is indul - már megint. Ilyen egy ....................... iskolát!!
No, de írjak jót is: még nyár elején, amikor a hímzőanyagaimat rendbe tettem, találtam egy korábbi festésű darabkát, fehérből lett arany színű. Hetekig kerülgettem, mi a fenét hímezzek rá, amikor is egyik barátom megörvendeztetett egy helyre kis mintával, még júliusban. Neki is estem, a hímzés kész is lett majdnem.
Ma böktem rá a láncöltéseket, különben már készen volt. És össze is állítottam, a szokásos módon. Íme:

Persze nehéz volt színhű képet csinálni ;)
DMC Rayonnal csináltam, 3 színnel, eredetileg sima osztott hímzővel van.
Mutatom az eredetit is:

12 comments:
Nagyon klassz lett! Ezt a mintát már én is kinéztem már régebben. Nagyon ügyes vagy!
Nina, annyira szép lett ez is! Most nagyon rákattantam én is az ilyen jellegű mintákra. :)
Nagyon szép! Jó a minta, és szép a kidolgozás. Gratulálok!
szép lett nagyon!
suli miatt drukk, hogy sikerüljön megoldást találnod a tantágyfelvételekre!
köszi Csajok!!
Nagyon tetszenek ezek a munkáid (is)! Sokat gondolkodtam, hogyan kell rávarrni az oldalára azt a zsinórt? Elárulnád?
Nagyon szép ez is , akárcsak a többi munkád !
Ami: ráfércelem szorosan, ennyi :)
Gyönyörűre sikerült ez a munkád is! :))
KÖSZÖNÖM!!
Szépek lettek a lógócskáid megint. Hol bukkantok ilyen mintákra? Nekem is egyre jobban tetszenek, de sehol sem sikerült még ilyenekbe szaladnom :(
Hát nekem elég sok külföldi barátom van, akik elárasztanak ilyesmikkel is :)
Leginkább mélben, vagy a saját oldalaikon :)
NYitott galériákban nemigazán találni ilyeneket, tudom :(
Post a Comment